Hiány várható Budapesten új lakásokból2010. 02. 27.
Egy magyarországi lakásépítő cég előrejelzése szerint két év múlva nem lesz elég új lakás a fővárosban. A most zajló építkezések addigra véget érnek, újak alig indulnak. Győrben és Debrecenben az újszerű, használt lakások felé fordult a vásárlók figyelme.
Megalakult az Ingatlanpiac-kutatók Szövetsége2010. 02. 4.
Három ingatlan tanácsadó cég, a Colliers International, az EHL Hungary, valamint az ESTON International január elején megalapította az Ingatlanpiac-kutatók Szövetségét, első jelentésüket február második hetében teszik közzé.
Alkotmányellenes az ingatlanadó2010. 01. 27.
Megsemmisítette az Alkotmánybíróság (Ab) a vagyonadó ingatlanokra vonatkozó részét, mondván, a szabályok sértik a jogbiztonságot. A határozat szerint a vagyonadó több passzusa,az autókra, a vízi- és légi járművekre kivetett adó kiállta az alkotmányossági próbát.
Fidesz gondolatok földügyben2010. 01. 21.
Hazai kezekben tartaná a termőföldet a kormányzásra készülő Fidesz, de nem világos, hogy pontosan milyen eszközökkel. Egyelőre csak annyi biztos, hogy a párt és a Magosz elővásárlási és elő-haszonbérleti jogot biztosítana a helyieknek, ami magában aligha lesz elég a magyar föld megvédéséhez.
Feléledhet a hazai lakáspiac2010. 01. 12.
Egy ideig még csökkennek a hazai lakásárak, de jobb hitelezési feltételek és kisebb illetékterhek mellett a tranzakciók száma hamarosan nőni kezd - jósolja 2010-re az Otthon Centrum.
Megfeleződött 2009-ben az ingatlanpiac2010. 01. 7.
60 milliárd eurónyi ingatlanbefektetés realizálódott Európában a 2009-es évben a CBRE becslései szerint. Ez mindösszesen a 2008-as szint felét teszi ki
Csökken a lakásvásárlási illeték: vége a céges trükközésnek!2010. 01. 1.
Január elsejétől a korábbi 10%-ról 4%-ra csökken a visszterhes vagyonátruházási illeték általános mértéke, amely az ingatlan, az ingó, valamint a vagyoni értékű jog megszerzése után fizetendő, amennyiben a szerzésre ellenérték fejében kerül sor.
A csökkenő illetékek miatt jövőre kedvezőtlenül alakulhat az ingatlanpiac2009. 12. 7.
Az utóbbi két hétben lassul a fővárosi ingatlanpiac, a jövőre csökkenő illetékek miatt láthatóan sokan halasztják 2010-re lakásvásárlásukat - derül ki a Central Home ingatlanforgalmazó cég szerdai közleményéből.
További ingatlanpiaci hírek
Velezda Park
XIII. ker. PETNEHÁZY TÁRSASHÁZ
Éden Villapark
Zöldkert lakóházak
Fáy Ház
Lorinc Park
Rejtő Ház
Ligetváros II.
Ligetváros I.
Erzsébetváros II.
A lakástörvény alapján ingatlanközvetítő és -értékbecslő csak akkor kezdheti meg tevékenységét, ha az illetékes jegyző nyilvántartásba veszi, ennek a részletszabályait tartalmazza a miniszteri rendelet.
Több olyan szakma létezik, amelyet csak kamarai regisztráció után lehet művelni, ilyen például az építészet, és számos építőipari tevékenység is. Miután az ingatlanosoknak nincs kamarájuk - csak több társadalmi szervezetük - így a közvetítők és értékbecslők az illetékes jegyző által vezetett nyilvántartásba történt bejegyzés után kezdhetik meg tevékenységüket. A hatósági regisztrációt az EU is elismeri, amennyiben az a közérdek védelmét szolgálja. Ilyen közérdek például a csalások megakadályozása, vagy a hitelezők védelme.
A lakástörvény határozza meg a bejegyzés alapvető szabályait azzal, hogy a részleteket a miniszterre bízza. Ezeket a részletszabályokat hirdették ki most. A tervezet részletesen felsorolja, hogy milyen iratokat kell csatolni a regisztrációs kérelemhez. Ilyen például a szakképesítést tanúsító bizonyítvány, és nullás köztartozási igazolás. Ingatlanközvetítő, illetve értékbecslő csak szakképzett személy lehet. Ha cég végzi ezt a munkát, akkor legalább egy olyan alkalmazottal kell rendelkeznie, akit bejegyzett a jegyző a nyilvántartásba.
A rendelet felsorolja azt is, hogy kit kell törölni a nyilvántartásból. Ezzel sújtható az, aki valótlan bejelentést tett, vagy éppen a hatósági ellenőrzést akadályozta. A jegyzőnek ugyanis az adatok változását legalább évente egyszer ellenőriznie kell.
A rendelet csütörtökön lép hatályba, és annak kell az új szabályokat alkalmaznia, aki ezt követően kezdi meg működését. Akik cégként végzik ezeket a tevékenységeket, azoknak 6 hónapon belül kell elvégezniük a regisztrációt.